ozekifutó

Nagy-nagy tervekkel vágtam bele az idei évbe (lásd. ide vonatkozó cikkely) téli alapozó edzések, hóbanfutás, terep, heti 4-5 nap, dübörög a felkészülés. A Zúzmarával már-már szentimentális a kapcsolatom, kedves emlékek fűznek hozzá, itt vesztettem el a szüzességem a félmaratonnal, itt futottam hóban, jégen, sárban először, itt ment ki a bokám, itt készült rólam az első vicsorítós fotó, egyszóval szép volt, na.

Rajt reggel tízkor, jó korán kell odaérni, hogy a parkolással, rajtszámmal, mindennel kész legyek. Kb. fél kilenc, itt vagyok, minden ok, rendes, tisztességes bemelegítés, hideg van, most nem viccelünk az ízületekkel. De nézzük a pályát! A tavalyi 3x7 km volt, körbe-körbe, egyszerű, kiszámítható, jól mérhető mindhárom kör, gyorsulás, lassulás, kontrollálható, szerettem. Most nem. 8+5+8 km-es karikák. Kétszer benn, egyszer kinn. Gondolom, az élen haladóknak ez jobb, lekörözéskor a végeláthatatlan előzgetés a csoszogók között nem tesz jót senkinek. Aki gyorsan fut, az haladna, aki lassan, az meg minduntalan leszorul az útszélre. Na itt ilyen most nem volt, az élen haladókat soha nem láttuk. Pályapróba. Volt egy elképzelésem, hogy itt most megfutom életem rekordját, leszorítom az időmet 2 óra alá, micsoda büszkeség lenne! Szóval villámgyors leszek. Aha, itt :

Persze, korival biztos az lettem volna... Teljes jégpáncél a pályán, ahol nem, ott hókásás latyak, esetleg bokáig érő tócsa. Plusz a szokásos kanyargás, lépcsőzés, alagút le-fel, fű, lóversenypálya. Még melegítéskor nyugtatgattam magam, menni fog ez, nem csúszik ez... Kicsit jobban oda kell figyelni, fuss a szélén, a hóban (persze, ott mindig gyorsabb), jó lesz ez...

Rajtnál teljes nyugalom, jó hangulat, meleg van, itt benn vagyunk, mi baj történhet? Semmi... Rajt, meglódulunk. Gyerünk! Nincs semmi különösebb feladat, ahhoz, hogy két óra alatt beérjek, csak tartani kell az 5:42-es átlagot. Gyerekjáték...

A síkos jég nem a barátunk, kicsit elpörög a cipő, keresgélünk, tapogatunk valami kevésbé csúszós, haladhatóbb talaj irányába. Na, ilyen nincs. Némi hókása a belső sávban, vagy a rücskösre tiport jég a szélén. Van aki egykedvűen a jégen fut. Hogy csinálja? Jegesmedvebőr cipője van? Eszkimószülők hazánkbaszakadt gyermeke? Hm. Kanyar. Épp fölsegítenek valakit. Ennek fele se tréfa, itt ez lesz végig. Miért is gondoltam azt, hogy a kedvünkért éjszaka szépen felsózzák, feltörik a jeget, egy jó széles sávon, hogy nekünk annyi dolgunk lesz csak, hogy a csontszáraz, napszítta betonon, csak a napsütéssel törődve, vígan kacagva kell a célba repülnünk...

A pálya. Itt futnak a lovak. Meg most mi. Ugyanaz. Tavaly cuppogott a sár. Most nem cuppog. Meg van fagyva, szép párhuzamos barázdákba. Sehova nem tudsz lépni, 10 cm2 vízszintes felület nincs. Talán a szélén, a hóval fedett részen. Igen, ez jó, itt legalább nem látod mibe lépsz. Meg többet futsz. Fú, már nem sokáig bírom ezt a tempót. Lassan feltűnik az 1 km-t jelző tábla...

A túlfelőli részen egy karám, benne ló. Totál meg van vadulva, egy csomóan itt futnak, ő meg nem. Jönne velünk. Ő legalább élvezné. Frissítőpont, víz. Hm, nem is olyan jeges még. Szívem szerint felhajtanék még egy-két plusz pohárkával, de tudom, mit összelötyögne később ez a mennyiség a hasamban, inkább hagyom. Lesz még... A lópálya másik szakasza nem olyan veszélyes, vannak olvadt csíkok, amit mindenki használ, itt egy keskeny sávon lehet biztonsággal haladni. Csak annak kell letérni a jégre, aki előz. Mint pl. én. Itt mindenki lassabban fut? És ezek mind előbbi rajtzónából kezdtek? Ne már!

Pályáról le, tükörjég megint. Kész. Feladom. Totyogó pingvin stílusban itt ma nem lesz egyéni rekord. Jó, ha túlélem, még megúszhatom egy ficammal, repedt bordával. Egy kör nagy nehezen megvan, hogy is tovább? Ja, ki az útra. Öcsém, száraz aszfalt! De rég láttam ilyet. Király, itt lehetne most gyorsabban menni. Annak, aki nem futotta szét a hülye fejét a jégen. Én itt már csak zihálok. Legyen vége. Forral bor. Elképzelem, milyen csodálatos lenne a frissítőponton. Tényleg kész vagyok.

Egy jó hosszú egyenes majdnem a Kerepesi útig, majd vissza. Aztán behajtunk a Kincsem parkba megint. Új talajtípus : hókásás latyak. Na eddig figyeltem a cipőbeázásra, innen mindegy. A tócsákat se kerülgetjük, mint az elején, minek? Fitten csattan bele mindenki a közepébe, a freccsenő latyak meg vígan permetez szerteszét. Már senki nem ugrik el. Már csak 8 km. Vissza a jégpályára. A lábam két nagy jégkocka. Körömbomba ellen kiváló.

Elfáradtam, jól elfutottam az elejét (most már ilyet is csináltam) momentán az életemért küzdök. Ez az a pont, mikor az órámat átállítom tempó-figyelésről, a mennyi-van-még figyelésre.

- Még öt. Még három. De lassan fogy! Hát persze, mert lassan futsz, ha gyorsan futnál, hamarabb fogyna! - Számolgat vidoran a bennem lakó kisördög. Köszi. Még egy. Ilyenkor szoktam begyorsítani. Haha, most nem. Bekúszok a célba. Szőnyeg alatt. 2 óra 09 perc. Hadd ne minősítsem.

Kicsit bemattultam. Várnak a befutóérmekkel. Nem tudok választani. Víz, sok víz kell. Kapok, palackban. Ez legalább nincs megfagyva, kiiszom.

Bátyám is itt van, feljött lefutni egy ötöst. Gyorsan csinál rólam egy képet, míg nem nyerem vissza az eszméletemet. Jó lett, csak a szemeim kicsit furcsák.