Ezt egyszerűen nem hagyhattam ki. Ha már ilyen félmaratonmániás lettem és a szülővárosomban rendeznek ilyet, kissebségi gyerekek is eshetnek az égből, ezt lenyomom!

Az időm elég szűkre szabott mostanság, pont annyi időm volt, hogy reggel lemenjek Ajkára, este meg már tovább is álltam. De beneveztem, lefutottam.

A rajthoz sétálva még összefutottam a bátyámmal, aki épp az Ajka-Pápa-Ajka biciklis távot gyűrte le, a befutóját megcsodálhattuk. Aztán rajtcsomag, rajtszám, póló stb átvétel. 13.00-kor rajt.

Izgalom, meg minden, kis családom a partvonalnál szurkolt. Ruházattal nem volt gond, a legnagyobb mellényemben jöttem, ó, ez már a sokadik félmaratonom, kevés induló, jó helyezésem lesz, kis szerencsével akár a mezőny közepén is végezhetek. Aztán a rajt után megindult a kis lelkes tömeg. Jól van, mondom magamnak, szépen belassítunk egy szolid 6.00-6.10-es kezdő sebességre, aztán majd a végén előzgetünk...

Na, ezt buktam. Mire felocsúdtam a kis számítgatásaimból, már jó sokan megelőztek. Á, mondom, még lehetnek bőven mögöttem. Hátranéztem, és csak pár ember lézengett, láttam a végét!!! Gyorsan becsatlakoztam egy kemény 6-os pace-el robogó 50-60-as női csoport mögé, akik valami sorozatról csevegtek éppen. Ennek fele se tréfa! Kik indultak itt? Ajkán mindenki vasember?

A 6-os pace azért is tűnt öngyilkosnak, mert édesanyám házánál (kedves volt, kijött integetni) kezdődött egy hosszú emelkedő, aztán Padragnál még egy. És ezt kétszer! Anyám!

Na mindegy, az első emelkedő sikerült, utána lefutni a túlodalon, még egy kis előnyt is összeszedtem. Már jött szembe a vezető csávó, heló, majd gondolj rám, haldoklóra, mikor a hotdogot majszolod a befutó után.

Padragi fordító, vissza. Dombra fel megint. Hoppá, új érzés! Merevedik a combom. Na ilyen se volt még. Félmaraton, egy kis intervallummal. Kösz. De menni kell, alig vannak mögöttem. Egy ősz hajú nénit megelőztem, hurrá. Ráment az összes tartalékom, de sikerült! Lefelé megint, vissza a tóhoz, ahol a rajt volt. A 16 km-esek balra, 21-es jobbra, kezdd újra. Francba, nekem elég ez a 10, most készültem el az erőmmel. Nem lehet menet közben átnevezni valahogy?Kemények az ajkaiak...

Újra domb, anyu integet. Család is. Mindenki boldog. Én nem. Épp a végrendeletemet fogalmaznám, ha tudnék még fogalmazni. Föl a dombra, gyermekkori emlékek. Meg ez a mostani, ha túlélem. Újabb előzés, egy csaj. Simán, tíz perc alatt lehagytam. Lefelé a dombról, már nem olyan tempós, örülök, ha nem esek el. Fordító, mérő, kis szurkolócsapat. Hogy bírjátok? - kérdem - Nagyooon! ok, ők jól vannak :)

Utolsó emelkedő, kb 2 km, lassan, alattomosa kúszik fel az út a dombtetőre. Csopak étterem félúton. Itt föladom, beülök, vége. Á nem, már csak pár kili, ezt röhögve. Hörögve. Kőkemény ez a verseny. Újabb lelkes szurkolócsapat. Már messziről visítanak, közel s távol senki, nekem szól ez. Pacsi, ujjongás. Köszi. Nem is gondoltam, hogy tudok még mosolyogni.

Befutóra terveztem valami koreográfiát, végül a "döglődő vizilóra" esett a választásom, ezt elég élethűen sikerült alakítanom. Megkaptam az érmet, öröm, boldogság.

A velem együtt induló nyugdíjasklub már javában szelfizett a színpadnál, én még megcsapoltam az utolsó frissítőállomást egy pár liter vízzel.

Eredményhirdetés, tombola. Én az 5018-as. Kihúzták a 5016, 5017 és az 5020-ast. Ez nem az én napom.

Nagyon jó volt, egyelőre még gyilkos körülmények a számomra, jövőre is indulni kell, ez igazi kihívás.