ozekifutó

A címben szereplő nevek két települést takarnak, egymáshoz viszonylag közel, úgy 60 km-re. Még általános iskolás koromban gyűjtöttem a vicces faluneveket, eza kettő különösen megtetszett, mintha egy régi ősmagyar vezér ikerfiait nevezték volna így.  Már ott tizenévesen elhatároztam, hogy valahogy fizikailag is összekötöm őket, valami sport, vagy nemtudommilyen teljesítménnyel. Mondjuk gyalog, de ahhoz elég semmilyen a környezet (bár, most, hogy belegondolok, nem is lenne rossz, csak nem közúton, hanem valami turistautas megfejtés lehetne...) Futva, ahhoz még pite vagyok. Jó legyen kerékpár, arra ez a hatvanas épp megfelel, egy laza délutáni megmozdulás, rekuval meg pláne. Ahogy egy kollégám megfogalmazta, rekuval ez felezve számít...

Ok, térképen megvan, egyik északon, másik délen. Induljunk északról, a Vönöck-Vöckönd jobban kiejthető, mint a a Vöckönd-Vönöck, ami a későbbi kalandmesélések szempontjából - valljuk be - elég fontos szempont... Logisztika? Több változat felmerül. AJkától nincs messze, legyen ez a bázis, Anyukámnál alhatok, korán indulva ide vissza is térhetek, nem kell hosszú órákat az oda-vissza úttal töltenem. Az, hogy előtte napon lefutom a Tovafutók félmaratont, csak hab a tortán, legalább kipörgetem a testemben keringő káros savmaradékokat... Jó, Ajkáról hogyan? Vonat van Celldömölkre, elég sűrűn, onnan egy köpés Vönöck. Vöcköndről meg Bobai viszonylat, Kemendollárról (na, ez is jó kis név). Akkor? Vonat? Itt felhorkant bennem a vértúra-biciklista : Azér' a 60 kiliért ne má' vonatozzá, haver! Jó igaz, nem is durva terep, mondjuk Ajkáról elindulhatok bringával, max a végén még vonatra szállhatok, ha úgy adódik. Jó, így akkor egy kicsit több lesz, na. Mondjuk 100. Akkor már éreztem, hogy már büszkeségből is megcsinálom a kört végig, így a vonat elfüstölt...

Jó korán indultam, ahogy kell, ne kellejen nagyon későn hazaérnem, a sötétben bócorgásból rekuval még nem nagyon volt részem, egyelőre, amíg lehet, ki is hagyom. Épp elég nappal, hogy lássanak, ki tudja este mennyi észlelhető belőlem. Hűvös, szeles, borult, majdnem esik. Így jellemezném a Vönöcki utat. Majdnem nyár lévén csak egy könnyű láthatósági széldzsekit pakoltam magammal, amit majdnem megbántam, mert nem volt jó idő, sőt egyre rosszabbul állt. Már kezdtem az egészet megbánni, számolni, a vonatozós visszaúttal, amikor is feltűnt az én személyes rajtpozícióm táblája : a dicsőséges Vönöck! Itt éreztem, hogy ez a túra csak az enyém, minden szervezésével, buktatójával és neézségével, de, ím itt állok a kapuban, egy trágyaszagú TSZ mellett, a hőn áhított kezdőponton. Az origó, a mindenség kezdete ez most nekem, most már bármi lehet, innen nem fordulok vissza, itt nekem menni KELL!

Gyors reggelizés a buszmegállóban (szemetel az eső, próbál rosszkedvre deríteni), fotózkodás (ki ez a hülye, hogy egy falutáblával szefizkedik???) aztán indulás, most már csak a cél van (meg onnan egy kis hazaút...)

Viszont elszántságomtól az időjárás meghátrált, és szépen kisütött a nap, nagyon jó idő lett. Egész úton a  bárányfelhők kergetőztek felettem, mint megannyi zabolátlan kisiskolás... Maga a NAGY ÚT, na arra úgy igazán nem emlékszem, hogy milyen volt. Rémlik, hogy kevés és az is lankás emelkedő szabdalta, ill. volt egy 10 km-es szakasz a 8.sz főúton, amitől tartottam kicsit, de olyan minimális forgalom volt rajta, hogy ezt a kis szabályszegést ép bőrrel, gond nélkül megúsztam. Csak tekertem és tekertem... Talán annyi, hogy a frissítést/táplálást a környék gazdagon ellátott boltjaiból terveztem megoldani. Itt egy kicsit elszámoltam magam, mert a luxustermékek, mint zsemle, kenyér, felvágott ilyenkor már (de 10-12 óra) csak a városi legendák bűvörében tartozkodnak, a boltokban semmiképp. Viszont mindenütt volt abból az enyhén kékeszöld, kicsit aszott parizerből, amit csak nagyon elborult sci-fikben lehet látni, ill. sör és száraztészta. Igaz, szénhidrát, de egyik sem fedi le maradéktalanul az ízlésemet, így némi chips-szel meg ásványvízzel oltottam a kedélyeket.

A térképesz magasságrajzból rémlett, hogy Vöckönd nem adja azért olyan könnyen magát, de az ismeretlenbe a naivak bátor nyugalmával vetettem bele magam. Aztán tíz perc múlva már sípoló tüdővel káromkodtam, de akkor már késő volt. De a cél csalogatott, hogy 1-2 kilométer az áhított faluig. 1-es fokozatban ugyan, de felküzdöttem magam a híres "kemendollári emelkedő"-n. Ezt a Strava írta később, ami jegyzi a nevezetesebb szakaszokat, ahol esetleg már többen is próbálkoztak (mint pl. a Mount Everest). És megkaptam a teljesítők közötti megtisztelő nyolcadik helyezést. A nyolcból, de az már nem számít.

"At last, Vöckönd!" Sikítottam fel, mint Morpheus, midőn előszört találkozott Neo-val. Elértem, újabb pipa a bakancslistámban. Fotózás, büszkeség.

Indulás haza. Sümeg felé, néhol kisebb emelkedőkkel, várakkal, amúgy sajnálatosan eseménytelen.

Illetve, Sümeg után megelőzött egy bringás, (egy igazi kerékpárversenyző, bizony! Nem egy cekkeres falubicós, hisz az a túratempómnak a közelébe se jöhet...), a vázon még ott lifegett a tegnapi ajkai verseny rajtszáma. Gyorsan lecsekkoltuk, hogy ő a "minden" kategóriában indult, az APA (Ajka-Pápa-Ajka tour) után lenyomta a félmaratont is, gratula! Ma csak levezetni a versenyt ugrott le Sümegre fagyizni. Nemeshanyig kísért, ő addig jött velem, átdumáltuk az előző napi eseményeket. Köszönöm a társaságot Balla Tamás!