ozekifutó

Kihagyhatatlan.Egyrészről hajt a kíváncsiság, milyen lehet ezt km mennyiséget erdőben, vad terepviszonyok között, mindenféle akadályok közepette (hegy, völgy, miegymás) teljesíteni. Másrészt a rajt kb 300 méterre van az ajtómtól, itt Óbudán, ilyen nincs, semmi logisztika, csomag, parkoló, csak odakocogok (bemelegítés kipipálva) és kész.

A rajt előtt egy félórával indultam itthonról, így is az elsők között érkeztem, még átfutott az agyamon, hogy vissza kéne mennem kávézni, de az már túlzás lett volna talán... A környező utcákban szaladgáltam kicsit, bemelegedtem, lehűltem, megint futottam, megint lehűltem. Ezzel el is szórakoztattam magam az indulásig :)

Rajt. Egy mellékutcában, olyan félspontán jelleggel, az eddig megszokott nagy felhajtásokhoz képest teljen spártai módon. Összeverődött egy kisebb csődület, ami adott jelre elszalad a hegyek irányába. Időmérés : Mint a Tesco pénztárban, felcímkézett áruként begurulsz a pénztáros elé, az leolvas (disznókaraj 2400 Ft), regisztrál, aztán mehetsz... Illetve futhatsz, amíg bírod szusszal. Mert a kanyar után már egy finom emelkedő, hadd szóljon. De hát ugye, nem olyan fából faragtak, hogy ettől már az elején meginogjak, futok, amíg bírok. Úgy 50 métert. Aztán séta. Úgyis mindenki sétál, nem az időeredmény a fontos, nemigaz? De. Fellihegtem az első lépcsőig (pulzus korrekt : ez már a légszomj-zóna) na idáig tartott a féktelen vágta. Lépcső az egekbe, rajta millió kis lemming, aki próbál araszolva feljutni. Kb, mint a Mt.Everesten a Hillary-lépcső egy szép napos délelőtt. Tiszta aranyláz...

Bandukolunk, lépegetünk. Hopp, megvan az első kilométer! Húsz perc alatt sikerült teljesíteni. Mögöttem morog valaki, hogy ilyen sebességre rajtpozíció nem volt : 20 perc/km. Sebaj, majd lesz lefelé is. Aha, ha ezt akkor tudom...

Felértünk a hegyre, mindenki szelfizik, mi ez kirándulás? Azt hittem futóverseny... Rohanok. Egy kis sík, ez olyan, mintha. Lehet futni! Keresztül az országúton (ha elcsap egy teherautó, az nem ront az átlagomon?) és itt a HEGY. Fel a Nagy-kevélyre! Futva, persze. Illetve, kocogva. Mi a fránya ez, már az egekben a pulzusom, pedig már csak szaporán ballagok. Na majd fenn, a gerincen sík lesz, lefele meg lehet hasítani. Ez teljesen jó terv - lenne, ha az egész erdő le lenne betonozva. Mint a Vivicittán: csak a frissítőpontokra kell koncentrálni. Hát majdnem. A sziklás, kavicsos, köves terep felfelé sem barátságos, de lefelé... Asszem lassabban haladtam, mint felfelé. Kész életveszély itt futni. Én inkább a saját mutatványomat egy "gyógyultan távozott a sikeres lábamputáció után"-szerű mozgásnak nevezném. Volt aki szabályosan lerobogott, mint egy vonat, s volt aki kőről-kőre ugrált, mint egy rajtszámozott pillangó. Ilyen stílussal azt gondoltam, hogy a csapat fele már bekötözött fej és végtagokkal hever a völgyben, de látszólag mindenki túlélte, a cross-motorral felszerelt mentőorvosi csapat legalábbis dologtalanul trécselgetett az egyik fordulóban. Semmi halálhörgés, siralom. Ja de : én... Á, nem komoly, csak a szokásos légszomj, a tudósok menjenek a fenébe, itt az erdőben sincs több oxigén.

Apró észrevétel : Itt lábat kell emelni. Nincs csoszogás. Kicsit belelazsálhattam ebbe, mert egy alattomos kis sziklácska elgáncsolt. Puff, jó nagyot estem (persze nem hiába jártam majdnem egy hónapig dzsúdózni, szépen kigurultam, s pattantam fel), az utánam jövő srác figyelmét ezzel oly szépen elvontam, hogy ő is belerúgott ugyanabba a sziklába, s elterült mögöttem. Úgy látszik, ez ilyen sport.

Kevély teteje, megint mindenki átalakul turistává. Hülyék ezek? Mért nem futnak?

Fussatok, bolondok!

Egy gyors elirányítás, a 33 km-esek még tovább, mi félmaratonisták vissza. Valószínűleg a légszomj miatt kialakult agyi oxigénhiány miatt felszakadnak bennem mindenféle szürreális gondolatok : Ó, mért nem a hosszútávra neveztem! Akkor tovább futhatnék! - sóhajt fel a bennem szunnyadó idióta 10 km után, hisz még nem tudja mi vár rá...

Először is jó sok lejtfutás. Bocs, lejtmenet. Ezt itt még annyira nem is, de két nap múlva már nagyon élveztem. Olyan izomláz volt a combomban, hogy a lépcsőn háttal jöttem le - ordítva. Másodszor, sok kicsi emelkedő. Rövid, de jó meredek. Olyan kapaszkodós-visszacsúszós-anyázós, tudod. Kacskaringók. Jé, itt az Egri vár... (lányom kijavított, az engri...) Felettébb jó a hangulat, valami a bográcsban is fő. Nem nekünk, de van frissítőpont, kicsit bőrösre fagyott vízzel. Annyi baj legyen, ezzel le tudom mosni az arcomra fagyott nyálhabot. Tűz tovább, nincs megállás.

Mintha a célban lennék...

Bokros, erdős, saras, köves. Változatos táj. Találok egy partnert. Kedves hölgy, pont jó a sebessége, szélárnyékban elbicegek mögötte. Többször megáll, előre akar engedni, de én csak mosolygok.

- Köszi, kiváló a tempód, jó ez nekem! - sípolom.

Uccsó emelkedő, vissza a Kevélyre, ellenőrzőponthoz. Frissítőpont. ISO? Haggyá már, víz van. Jó hideg :) Kösz. Legalább sör lenne. Robogás lefelé, szembe jönnek a később eleresztett túrarésztvevők. Ezt a részt mindig utálom. Mosolyognak, csacsognak, sztoriznak. Boldogok. Én meg keresem a bokám számára legoptimálisabb folyosót. Kezdek fáradni. Érdekes érzés, tudnék még futni bőven, csak épp az ehhez való izmok már rég kiadták az energiájuk oroszlánrészét a táv harmadánál. Partneremet egy-egy sík szakaszon el-elhagyom, azt hittem egyedül kell továbbhaladnom, de aztán valamelyik siratófalnál megint lehagy. Az utolsó szakaszon szépen kialakult egy csapat : a Decathlonos csaj rózsaszínben, a neonzöld széldzsekis, a nagydarab lefulladós, meg mi. Így együtt haladtunk méterről-méterre.

Utolsó kilik, ádáz lejtő, naná, hogy belepörgetek, kerül, amibe kerül. Iskolaudvar-patakpart-kisutca, mint otthon, edzésen a partra menet. Babakocsi, öregtata, banyatank, van itt minden, de én csak mosolygok, ez nekem hazai terep :) Befutó, kész megvan. Három óránál kicsit több. Vígasztalom magam, ha nincs az elején a sorállás, belül vagyok a 3 órán. De így is jó.

Hullafáradtan, de tényleg. Nem sima futásos fáradtság, hanem egy brutál izomfáradtság ezen felül. Plusz az összes ízületem helyzetét pontosan érzem, talán csak a szempillám nem fáj. Kicsit nehezen megy a járás. Érem, befutócsomag. Egy szatyornyi csemege. amit a gyerek fel is falt egy szempillantás alatt, nem kellett bíbelődnöm vele...

A zsíros kenyérnél még összefutok(csoszogok) kedves hölgy tempó-adó partneremmel. Hagyma nélkül eszi a kenyeret.

- Csak nem randi lesz? - kérdezem óriási humorérzékkel.

- Á, dehogy. Délután kondizni megyek...

Nincs több kérdésem.