Mindig aggódom, hogy le tudok-e futni már ekkora távot. Edzéstervben eddig ez volt a legnagyobb hossz, és igazából nem is futottam még egyben ennyit soha életemben... Ahhoz képest jobban sikerült a vártnál.
Nehéz kitalálni, hogy egy ismeretlen hosszhoz milyen kezdősebességet állítsak be. Próbáltam a kellemesnél egy kicsit lassabban menni, amit érzésre jó sokáig bírni fogok. Nem is volt ezzel gond, 10 km-ig szinte eseménytelenül telt minden (belegondolok, hogy ősszel még ez volt a sztenderd távom), 40 másodperccel maradtam le az átlag 10 km-es időmtől.
15-nél kezdtem kicsit fáradni, egyszerre fájdult meg a hátam, a bokám és a térdem. Illetve nem is fájt, hanem ilyen ízületfáradtság jelentkezett. Ja, és a karjaim is elfáradtak, azt hiszem a kicsit görcsös tartásban futok. Leengedtem, rázogattam párszor a testem mellett, ettől a hátfájdalom is elmúlt és a karjaimba is tért vissza némi élet. 17-nél a lábfejem unta el a terhelést, a földre érkezések nem voltak kellemesek, mintha elefántlábak csapódtak volna nagy erővel a földbe.
18 km-nél viszont jobb lett minden, szinte felszabadultan kezdtem futni, eltekintve attól a tojógalamb-testtartástól, amit a lassan merevedő combizmaim kezdtek okozni :) De a végére egy kis gyorsítás is belefért. Egyáltalán nem voltam fáradt, bár a testem nyekergett itt-ott, nagyon élveztem. Nem hittem volna, hogy ilyen hosszú és monoton dolog, mint ilyen sok futás egyben, élvezetet okoz, de de.
Megálláskor furcsa volt, hogy alig tudom egyenesbe hajlítani a térdeimet, de megoldottam azért :)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.