Mindig szuperszerényen megfogadom, hogy max 7:00-ás pace-el kezdek, aztán pár perc elteltével látom, hogy az bizony csak 6:00...
Eseménytelennek mondható 8 km, háztól-házig futva a gát végénél jön ki a forduló, ez jó, egy viszonylag kiszámítható táv. Sár volt, elég rendesen csúszkáltam az ösvényen, de a térdem miatt nem akartam fölmenni a betonra, épp elég volt a lenti úton megtenni a műúton a visszautat. Ennek ellenér jó tempót diktáltam, ebben segített a zene is, csak egy holtpontom volt, az is csak kb 7 km-nél.
Találkoztam a hajléktalan nővel is, aki szinte egész évben ott tartózkodik, a szabad ég alatt, a Duna-parton. Most egy régi matracon feküdt épp és rejtvényt fejtett...
Volt egy nagyon jó szakasz visszafelé, ahol már nem kellett a sárban csúszkálni, ott kapott el az a nagyon kedvelt hosszútávfutó-állapot. Ilyenkor teljesen kikapcsolok, felveszem az utazósebességet, az üzemi-hőmérsékletem beállt, és csak futok monotonul. Furcsán hangzik, de olyankor feltöltődök. Nem néztem az órát, a sebességet, semmit, semmi nem érdekelt, egyszerűen csak jó volt futni...
Hétfőn 19 km !!!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.