ozekifutó

Újabb maraton, a harmadik. Persze, nem gondoltam volna, pont egy éve, mikor az elsőt futottam, hogy lesz ebből még. Pláne nem itt, Kaliforniában. Persze, futogatok, ez meg az, de ennyi elég, néha egy kis maraton is, talán. Egy éve még abban sem voltam biztos, hogy lesz–e még ekkora táv az életemben, aztán tessék.

Ajándékba kaptam, szülinapomra a nevezést. Ez nem akkora verseny, mint a bostoni vagy a new yorki, itt „csak” kevesebben indulnak, nincs sorsolás, csak nevezési díj, ami itteni viszonylatban nem is magas. Regisztráció már régebben, e-mailen megtörtént, most már csak a rajtszámátvétel van hátra Los Angeles központjában, a Convention Centerben, a helyi óriási nagy kiállító- és konferencia-központban. A rajtot megelőző napon mentünk be, csak a városon belül kellett kicsit kocsikázni, így csak két óra volt csak az út oda is, meg vissza is… Egy futóexpó is volt a helyszínen, megnéztük, hogy csinálják ezt az amerikaiak.

A rajtszám átvétel pont úgy megy, mint otthon, rengeteg pult, neked csak oda kell állni az egyikhez – ami a rajtszámodhoz tartozik – és már kapod is. Plusz egy technikai póló, táska és szóróanyag. Mint nálunk, dettó. Irány az expó! Az elején rögtön  LA maratonnal kapcsolatos dolgok kaphatók : Pólók, gatyák, zoknik, kulcstartók és egyéb ajándéktárgyak minden mennyiségben. A profik láthatólag ilyenkor, utolsó nap délutánján érkeznek, percenként viszik lejjebb az árakat, verseny után már értéktelen a készlet. Tiszta Black Friday hangulat, hömpölyög a tömeg. Én is felmarkolok három gusztább pólót, még a kezemben átragasztják az árcédulát, ha lassan érek a kasszához, talán még egyszer megint… Fizetek, minden megvan? A pálmafás futónadrág még jó lett volna, de azt majd máskor…

A benti részben meg a futós standok. Asics, Garmin, és a többi nagy márka mellett több kisebb, illetve események is kiállítanak. Lehet itt jelentkezni új-zélandi, kanadai és jó pár amerikai maratonra. Vivicittá Budapest? Az még nincs, marad az online nevezés.

Beef Jerky, energiakocka, gélek, mindenből kóstoló. Akár fel is lehet töltekezni holnapra. Még végigkóstoltam az összes energiagélt, aztán irány haza, holnap igen korán kell indulnunk. Reggel 7-kor van a rajt, ezek nem viccelnek. Nem bánom, legalább nem kell a déli melegben futni.

A nagy nap reggelén 4:30-as kelés, 5-ös indulás. Szép feladat : a köztes időben felöltözni, összepakolni és lenyomni egy jó nagy adag zabkását, magokkal dúsítva. Lenyomtam, muszáj. Ki tudja, mi lesz, mi nem lesz…Vittem palackot is, ha megszomjaznék útközben, ne kelljen nélkülözni. Hát, a palack üres maradt végig… Indulás, jó egy óra az út a rajtvonalig. Dodgers stadion, benn a városban, 35 mérföldnyire (56 km), pikk-pakk benn vagyunk. Majdnem. Van egy kis lezárás, valami hülye futóverseny. Millió autó betorlódva, lépésben haladunk. Mi lesz, ha lekésem a rajtot? Semmi, úgyis legalább fél óra, míg az én rajtzónám (haladó nyugger) elindul… Vagy lekésem az egészet, mit tudom én, milyen itt a rendszer, akkor meg annyi. Kicsit ideges vagyok. Aztán ez fokozódik lassan. 15 perccel a rajt előtt már egy magasabb pulzuszónába ugrok, pedig itt ülök a kocsi hátsó ülésén. Hát ez az, hogy még mindig a kocsiban! Aztán leparkolunk a stadion parkolójában, szépen összecihelődünk, tíz perccel a rajt előtt már a helyünkön. Jó pár ember, nem nagyon látom, mennyi lehet, csak egy pár százat látok, akik körülöttem gyűlnek. Később tudom meg, hogy húszezer ember futott ma itt… Felbukkan egy Hungary feliratú csoport. „Hajrá magyarok!” – meglepődnek, örülnek, más is van itt kis honunkból.

Ahhoz képest, hogy Kalifornia, csípős hideg van. És sötét. Mindenki jól beöltözve, de minimum fóliába tekerve. Kesztyű, sapka, sál. Komolyabb, mint a Zúzmarán. És oké, hideg van, de mi lesz később? Hova teszik majd a cuccot?

Elrajtol a hivatalos eleje, innen még azért van idő, míg ránk kerül a sor. Most már nyugodt vagyok, higgadt, ez már ismerős szitu, a rajt előtti percek a világon mindenütt egyformák. A rengeteg pozitív energia mindenkit feltölt, a várakozás izgalma mindenkit feldob. Szépen elérjük a rajtot. A polgármester személyesen üdvözli a tömeget, aztán óra be és go! Megkerüljük a stadiont, aztán ki az útra. Mindjárt az elején egy szurkoló, bohócnak öltözve, kereplővel, felirattal : Mindjárt ott vagytok, már csak 26 mérföld!

Megoldódott a sok ruha rejtélye, hova teszik: egyszerűen eldobálják. Életemben ennyi pulóvert, kesztyűt és sálat nem láttam az utcán heverni. Kb tíz kilométeren át szabadul meg mindenki lassan a felsőktől és borítják be az aszfaltot. Mint megtudtam, ezek nem maradnak ott, összeszedik és karitatív célra használják. Szép gesztus, több tonna ruhanemű jöhet itt össze.

Futunk Los Angeles utcáin. Sok helyütt szurkolók, helyi lakosok, nézelődők, mindenki biztat. Jó érzés. Közben nézelődni is lehet, híres házak, utcák. Befordulunk egy utcába, végig hajléktalan sátrak. És ők is szurkolnak. Lehet, nekik is jut még egy-egy pulcsi. Downtown, Kínai negyed. Már sülnek a kirakatban a kacsák. Illatfelhő, Taiko dobosok. 2 mérföldnél járunk, máris itt az első frissítőpont, víz és Gatorade. Még huszonegy ilyen lesz, minden mérföldnél. És ez még csak a hivatalos frissítőpont és csak a folyadék… Kortyolok, haladok. Nagy terveim nincsenek, szeretném lefutni és mindenekelőtt jól érezni magam. Jó, tudom, hogy akkor inkább egy szanatóriumba feküdjek be két hétre, ne maratont fussak, ez nem erről szól, ugye. Csak annyit akartam, hogy ne pusztuljak bele, a lehető legtöbbet kihozva a helyzetből. Tartom a pulzust, nem belerohanunk, mint a SPAR-on, ahol emiatt megszívtam. Újabb frissítőpont, itt chilis hot-dogot adnak. ??? Kösz, most nem. Kisebb dombok, kisebb lejtők, szépen elosztva. Hídon át, alattunk a hét sávos autópálya. Little Tokyo, Disney Concert Hall, majd ráfordulunk a Sunset Boulevardra, East Hollywood. Ez Los Angeles kicsit necces környéke, a graffitik, a Starsky és Hutch feeling és a rendőrök felszereltsége jól illusztrálja. Átmegyünk mindenféle náció által lakott részen. Ezt onnan látni, hogy  a frissítőpontokon a hivatalos önkéntesekhez a helyiek is beállnak. Egyik helyen szikhek nyújtják a poharat, a másikon mexikóiak, majd egy koreai szakasz (Gangnam style ezerrel) és persze afro-amerikaiak, akiknél óriási a buli, rappelnek, pacsiznak, táncolnak, szurkolnak, biztatnak. Itt tűnik fel először, hogy sokan nem üres kézzel jönnek, ki-ki pénztárcája és jóindulata szerint kínál mindenfélét, ami csak jól eshet. Láttam itt nagyikat kekszet kínálni, pincért sütis tálcával a helyi kávézóból, vízzel, naranccsal teli tálakat nyújtó helyieket. De volt sok család, aki kihozta a kempingszéket, kempingasztalt, megrakta minden jóval, amit otthon talált és mosolyogva adta. Volt itt cukor, víz, tea, St.Patrick-os sör, perec, keksz, narancs, süti, Gatorade, gumicukor, de még pizza is! És biztatás végestelen végig. A 42 km alatt nem volt olyan rész, ahol ne állt volna ember. Rengeteg bíztató tábla, megannyi poénos megnyilvánulás :

Gyorsabb vagy, mint a 405-ös! (ez egy autópálya L.A.-ben, mindig bedugul)

Bepisiltél? Mosolyogj!

A célban vár a sör! (fánk, csoki, kaja, meztelen nő)

Jobban teljesítesz, mint a kormányunk!

Csak 13 mérföld! (kétszer…)

Aztán utca végén, a távolban a Hollywood tábla is feltűnik messziről…

Hollywood Boulevard, Walk of Fame, futunk a csillagokon. A híres Chinese Theatre. Itt rontok az időmön, egyszerűen muszáj megállni fotózkodni! West Hollywood, egy-két transzvesztita is szurkol, nekem még szoknom kell a két méteres copfos fekete pompom-lányokat. Lekanyar, Rodeo Drive-on átfutunk, a leghíresebb és talán legdrágább bevásárló utca Los Angelesben. Utána rögtön Beverly Hills. Itt nyugisabb az élet, vannak néptelen utcák, a hírességek a falnyi sövény mögé bújtak.

66-os út egy szakasza, még tíz mérföld. Nem is tűnik olyan soknak. Futás közben állandóan számolok, mérföldet váltok kilométerre. Tíz mérföld, az tizenhat km, kábé. Alakul. A felén túl vagyok és még egész elfogadható az állapotom. Majd a harmincra leszek kíváncsi. Ha ott is jó, akkor nagy baj nem lehet. Egyébként minden mérföld jelölve van hatalmas oszlopokkal, plusz ötösével a km is. Egy szavam se lehet, pontos a tájékoztatás.

Harmincnál csekkolom magam, tök jól vagyok (ahhoz képest). Legutóbb itt már jártányi erőm nem volt, most szépen haladok. Igaz, az időm gyenge, de nem is világcsúcsot dönteni jöttem.

Az utolsó tíz kilométeren felrobban a hangulat. Szabályos fiesta-feeling, két oldalt sűrű embertömegek, hangosan bíztatva, táblákkal, kajával, piával. Jobb kezemben Gatorade, bal kezemmel pacsizás. Energia-gél töltő állomás, hivatalos szponzor, amennyi csak kell. Két helyen is. Aztán egy új cucc, vazelin. Nem enni, kenni. Ahova akarod. Ha nem megy, kennek ők. Jegelés, fagyasztás. Önkéntesek serege csőre töltött flakonnal várja a fáradt, görcsölt futókat. Masszírgörgősök tucatszám. Itt vádli, ott hát, amott comb masszírozódik. Majd frissítés, aztán vazelin, jegelés, masszír újra, a célig egyre sűrűbben. Közbül a kínáló, szurkoló tömeg, tiszta Tour de France. Zenészek sorra: country, blues, rap, rock, pop, dance, disco. Pacsizni vágyó csapatok : tűzoltók, katonák, rendőrök, akadémisták, cheerleaderek, gyerekek, kicsik és nagyok.

24 mérföld. Még kettő visszavan. Jó híreket kapok : Innen már csak lejt a pálya és én kiválóan vagyok. Önkéntelenül begyorsítok, komoly hajrá-tempót diktálok. Közben fejben folyamatos matek : 2 mérföld az három kili, egy mérföld az 1.6. Uccsó kanyar, a célegyenes 1 km. Már látni a célt, jó pici. Én meg futok, mint az űzött vad. Santa Monica, tengerparti sétány, végig pálmák, napsütés, beach, mi kell még? Csak egy érem. Most már meglesz!

Befutó, boldogság, öröm, ahogy mindig. Sikerült! 4:58:04

https://www.trackshackresults.com/lamarathon/results/2018/

Öt órán belül, ez nekem elég. Nyakamba rakják a plecsnit, majd összerogyok, akkora. Igazi amerikai méret. És szépen csillog. Még kapok egy fóliát becsavarodni, meg is kötik rajtam szépen, aztán svédasztalszerűen iso, protein, keksz és gyümölcs hegyek. Ezt-azt magamhoz veszek, majd lerogyok a járdaszegélyre, az ingyen sört most kihagyom. Szuper volt!