ozekifutó

Előzmények :

A fejembe vettem, hogy őszre legkésőbb, szóval az idei utolsó félmaratonok egyikén - hanyatló állapotom ellenére - futni kéne egy 2 órán belüli félmaratont. Kis vágy, és nem is teljesíthetetlennek tűnik. Az eddig eredményeim 2:15 meg 2:05 között vannak, szerintem faragható. Előkotortam egy régi Spuri-újságból egy maratonra felkészítő 30 hetes edzéstervet, az alapján kezdtem dolgozgatni. Ez kb heti négy edzést jelent, mindenféle intenzitással. Hétfő-szerda-péntek-vasárnap. Mondjuk nem értem, miért jó egy hosszú vasárnapi menet után pont hétfőn egy újabb közepest lenyomni, mikor úgyis a hátad közepére kell olyankor a futás. Valószínűleg itt követtem el az első hibát, hogy ennek ellenére kezdtem csinálni, ez a két napos követés nélkül kicsit fárasztott és a lelkesedésemnek sem tett jót.

Pedig jól haladtam, szépen hat alatt toltam a távokat, növelve a távolságot. A két órához 6:42 kell, ahhoz próbáltam közelíteni, ment is, már 10-15 km is lement 5:50-el!

Reggel szeretek futni, még friss a levegő, kevesen vannak a parton, hűvös van, ezt szoktam meg. Bejött egy két hétig tartó hajnalkezdő műszak, délután már olyan álmos voltam állandóan, hogy ébren alig bírtam maradni, nemhogy futni... Győzött a karosszékes énem, lebeszélt. Kicsit ráuntam, cipő fel kifut-befut, mér, liheg, ááá, nem kell ez. A félmaratont úgyis le tudom futni, nem edzek, jó vagyok így (HA-HA)

Egyszóval beficcent tíz nap edzés nélkül... Szénhidrátot meg ugye eszegettem, mert hát jön a félmaraton, kell az erő... Végül, verseny előtti este (már ficeregtek bennem a kalóriák) jól kikerekeztem Szentendrére, jól is esett, felfrissültem kicsit. Meg hát írják a nagy guruk, hogy jó a bringa kiegészítő sportnak, más izmokat mozgat, így aztán a következő napon, ha futsz, akkor az pihen. Na ez, finoman szólva, nem jött be...

Versenynap, kis izgalom, jó lesz futni, Szabi bácsi már rutinos, sokadik félmaratonja. induljuk négyes rajkockából, megy ez (6:00-5:30). Viki egyel mögöttem, kedvesen közölte, hogy fussak csak előre, ő majd el lesz itt hátul. Így is kis híja volt, hogy nem előzött le... Végül is jó volt, hogy külön mentünk, így nem tartottam fel :)

A Ottrok Vikivel is összefutottunk, ő a 3-as kockából, álmaim szintjéről indult. Tegnapig még hittem benne, hogy egyszer majd én is...Ezt a pólót legközelebb -8 kg után veszem fel...

Start. Minden oké, jól vagyok, friss, erős. Nyomjuk. Pace 5:37. Szuper. Kezdjünk be, aztán majd lehet csillapítani a tempón. Első km, hopp! Jobb vádli, tudod, ott a sípcsont melletti részen, fáj. 2km, még mindig. Melegítettél te rendesen? Hmm, izé, asszem nem. Ugráltam, meg térdhajlítás, az nem elég? Nem, látod. 3 km, egyre rosszabb. Megpróbálom pozitívan nézni : nem lesz unalmas a futás, ezzel a fájdalommal jól elleszek... 4 km, még mindig fáj. Inni kell, kapjon vizet az izomrost, az jót tesz. Francba a tegnapi bringával. 5 km - fáj, őrület, ez még csak az első kör! A gyorsabb Viki jön szembe, integet. Igen, én is jól érzem magam, látod? Mosolygok. Kifelé. Befelé csak a jobb lábam vagyok. Forduló a Közlekedési Múzeumnál. Á, a bokám kezd panaszkodni, mivel a béna vádlim miatt több teher jut rá, nyilván máshogy is futok. Valamiért eszembe jut Deák Bill Gyula...

Na, hol a másik Viki? Kb a sarkamban... Alig fordulok, már jön és vígan integet! Ajjaj! Igen, vidám vagyok én is, helló! Csak ne fájna. Na jó, elengedem, hadd fájjon, úgyis ő fogja elunni, én futok...

Elmúlt. Lassan (szó szerint!) befejezem az első kört. Jelenleg olyan állapotban vagyok, hogy kiegyeznék a 7 km-el. Elég volt, köszi, kérem az érmet. Otthon kis pihi, sörike, meccs. Mosolyogva gondolni arra, milyen tartalmasan telt a délelőtt. De nem, MÉG KÉT KÖR! Hogy? Út mellett fotózó japán turisták, viccelődnek, ők is futnak, úgy fotózkodnak. Aranyosak, kicsit jobban érzik magukat, mint én. Egy szurkoló tükröt tart. Na ne. A kanyar mögött kajánul csilingelnek a befutóérmek. Egy méterre vannak, kinyúlhatnék, de soha ilyen távolinak nem éreztem.

Új kör. Tele van ez a városliget emelkedőkkel, tudtad? Szép hosszú emelkedők. 10 km. Na, megvan a fele. Ja, nem. Meg egy kicsi. Ilyenkor végzek egy gyors belső felmérést, hogy állok, ugyanennyi van hátra, elég-e? Most is megteszem, az eredmény lesújtó. A végemet járom. 3 km van bennem, semmi több. Max 5. Jó lesz.

Kedvenc pillanatom, mikor elém kanyarodik egy-egy hókotró szélességű hölgy. Ezt most hogy. Lassabb nálam, kikerülni nem tudom. Életem utolsó pislákoló szikrájával átvágok az út másik oldalára. Megvan! Na, ilyenből volt legalább öt! Csoda, hogy kipurcantam?Ez azért a jobbik verzió...

Amúgy sem lett ez a kedvenc versenyem. Benn a Városligetben, kanyarogva, kismillió visszafordító, váltósok előzgetése, szurkolótáborok, akik lelkesen buzdítják az épp mögötted jövőt, betonút, vagy töredezett aszfalt, á. Látod a fűben piknikelőket, akik szemmel láthatóan jól érzik magukat, neked ez a közeljövőben nem adatik meg, még mindig van egy köröd...

Mi lenne, ha lecsalnék egy hurflit? Csak úgy finoman átfordulnék, senki nem venné észre. Á, eszembe nem jutna. Csak vagy tízszer...

15. Kész. Ilyet sem tapasztaltam, elfogyott az erő a lábamból. Nem fáj semmi, szufla van bennem, de a lábam nem bír előre vinni. Szégyenszemre gyalogolok. Egy kicsit. A hideg ráz. Beszűkült a tudatom, alig látok. 18-nál energiazselé. Nem, már 17-nél fog kelleni. 16 előtt frissítőpont, itt végül benyomom, vízzel öblítem. Nem egy kulináris élmény. Elvergődök 18-ig. Már csak 3! Utolsó gigászi nagy forduló, természetesen egy kis emelkedővel, hogy jó legyen mindenkinek. Fogalmam sincs, hogy haladok előre. Mit keresek én itt? Nem kéne hagyni ezt? Mi értelme? Addig kotorásztam, míg találtam egy elfogadható indokot. Magadat kell legyőzni! Ez jó! Nyomjuk le azt a hülyét!

Cél. Győzelem. Itt készül fotó, úgyhogy diadalittasnak kell lennem. Nem megy. Nem tudom felemelni a karom. Érem, ezért jöttem, köszi. Előbb is odaadhattad volna. Gazdag befutócsomag, három csoki zörög a papírzacskó alján. Befaltam, a Horalky ilyenkor egész jó.Kár, hogy az érem nem csokiból volt...

Megvan, köszi. Az, hogy jólesett, most nem mondanám. De sikerült, lefutottam, messze az elvárásom alatt, 6:04-es pace-el. Inkább tanulságos volt, A két Vikinek meg óriási dicséret, szép volt lányok!

Tényleg kimerülhettem, mert délután állítólag beszélgetés közben elaludtam... és még hátra volt egy másik megmérettetés, a Kézműves sörfesztivál. De az már egy másik történet...