ozekifutó

futok, írok, fotózok...

Két verseny között
...ugyan mi történhetne velem futás közben?

Kevés szó lesz most, inkább képeket ragasztok ide, lazább szerkezetű írás következik.

Először is, el kezdtem szemezgetni az Intersport terepfutással. Tetszik. Nov 6, két héttel a Balaton előtt. A rajt itt lesz a közelben, a befutó akár nálunk is lehetne. Van benne szint - ettől terep - meg a jóféle félmaratoni táv, amit én már csípőből, ugye...

Egyik nap meg is néztem magamnak a Kevély egy részét, kb itt fog menni a táv melós része. Nem sokszor húzok erdőbe bakancs helyett futócipőt, és induláskor még nem is voltam teljesen biztos benne, hogy helyesen döntöttem. Köves talaj, bokafordító sziklák, jaj nekem. Emiatt aztán ezeken a részeken különösen óvatosan közlekedtem, emelkedőkön visszafogottan, mászósan, ahogy szoktam a túrákon. Viszont a síkabb részeken bizseregni kezdett a cipő, nem tudtam ellenállni a lehetőségnek, szépen kocogva kezdtem, aztán a vége felé, lefelé már jó kis haladósra vettem az iramot. Persze, csínján - még frissen emlékeimben él a Hármashatár-hegyi terepen az a gyökér, ami miatt közelebbről is szemügyre vehettem a friss erdei harmatot a fűben... De jó lett, egy 10 km-es kört másfél óra alatt lesétáltam, ez számomra is meglepő volt. És egy tanulság : ilyenkor nem kell vízzel és sok-sok kajával tömött hátizsákot vinni...

nevtelen2.jpg

Találtam az edzéseimről egy jó kis grafikont, amin jól látszik, mióta csinálom komolyabban (többet/sűrűbben/változatosabban), meg milyen durva kihagyásaim voltak előtte :

llll.jpg

Végül a művészet. A levezető futásokat rajzolással töltöm :)

qerghf_1.jpg

fgggg.jpg

nevtelen_4.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://ozekifuto.blog.hu/api/trackback/id/tr511759067

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Hirdetés

Leírás

Pár éve, egy barátommal elkezdtem konditerembe járni, hogy ledobjam végre a rajtam lévő sertésjelmezt. Edzés végén mindig volt egy kis "kardió", gépen futkorásztunk. Később vettem egy rendes futócipőt, amit persze ki kellett a szabadban is próbálni, ami annyira megtetszett, hogy azóta már csak a futást nyomom, edzek heti 4-et, és mindenféle versenyekre járok. Bekattantam. És egyvalamire rájöttem : minél hosszabb, annál jobb :-) Fékezhetetlen kreativitásom viszont nem merül ki kizárólag száraz futóadatok tömör prezentációjával. Reneszánsz emberként időnként ellenállhatatlan késztetést érzek más művészeti ágakban való próbálkozásaimat is átpasszírozni a nyájas olvasó érzékszervein. Ám lehet, hogy még így sem sikerül bejutnom a halhatatlanok csarnokába...

Utolsó kommentek

süti beállítások módosítása